Történet

 Sok évtizedes előkészítést követően, 1932. július 15-én, „csendben, minden különösebb ünnepélyesség nélkül adták át a debreceni köztemetőt és a ravatalozó épületet a használatnak”.

 Debrecenben már a 19. sz. közepére túlzsúfolt helyzetben voltak a városi tulajdonú, de felekezeti kezelésű ősi temetők. A debreceni polgárok már akkor kezdeményezték rendezésüket, azonban a kisebb-nagyobb kiigazítások nem kínálhattak hosszú távú megoldást. Amikor pedig 1897-ben valamennyi, addig külsőségi temetőhely a beépíthető területekbe került, elodázhatatlanná vált a temetőügy végleges megoldása.

 A vallási hovatartozástól független városi köztemető létesítéséről 1909-ben döntött Debrecen képviselő testülete. Az erre 1916-ban kiírt országos tervpályázatnak megvolt ugyan a győztese is, de a világháború politikai és gazdasági következményei miatt a köztemető és a hamvasztóval épülő ravatalozó megvalósítására nem kerülhetett sor.

 A temetkezés és a köztemető ügye 1923-ban került újból a városi közgyűlés elé. Az előzőtől eltérő helyszínt, a hadházi országút menti legelőből és a Nagyerdő keleti felén kihasított erdőrészből kimetszett területet, Aczél Géza, majd Borsos József javaslatai nyomán 1924-ben fogadták el. Egyben kimondták, hogy a beruházás teljes lebonyolítása, a tervezéstől a kulcsátadásig a polgármesteri hivatal szakembereire hárul.

 A létesítmény céljára kijelölt erdőszakaszok közel fele eredetileg üres tisztás volt. A többi, viszonylag gyéren fásult terület faállományát zömmel százéves tölgyek, kisebb részben három évtizedes vegyes fák (tölgy, szil, körte, juhar, nyár) adták.

 Elsőként kivonták az erdőgazdálkodásból és parkerdővé minősítették az érintett erdőrészeket, más területek fásításával kárpótolva a városi erdőket kezelő állami erdészetet. A szintén a temető területébe került és kertészeti célra igénybe vett erdőőri lakás helyett pedig újat építettek.

 A tereprendezés, útépítés 1925-ben, a temető bekerítése 1927-ben kezdődött el. A tervezés és a kivitelezés párhuzamosan zajlott: Már átadták az új erdőőri lakást az erdészetnek, amikor, 1930-ban közgyűlés elé került a ravatalozó és halotthamvasztó épület, a főbejárat, az őrházak, és a kertészeti épület, továbbá a temetőfelosztás részletes terve, és a költségvetések. Anyagi fedezetként az ú.n. „nagykölcsönből” 150.000,-, a Kincseshegy és Kónya-telep köztemetőként elképzelt területén kialakított új házhelyek értékesítéséből 350.000,- pengőt jelöltek meg. A hiányzó rész fedezetére újabb kölcsön felvételét, annak törlesztésére a majdani temető bevételeit (sírbolt- és sírhelyárak, ravatalozó használata stb) rendelték.

 Az egységében és részleteiben is pompázatos erdei temető létesítményeit sikerült az értékes faállomány viszonylagos megkímélésével elhelyezni. A tükörtó és a ravatalozó számára a valamikori katonai lőtér széles sávja, amely már a századfordulón is szántóföld volt, szinte famentes helyszínt kínált.

 A temető kertészeti tervezője, Pohl Ferenc felügyelete mellett 1930-tól közel 200 ezer m2 elvadult erdei területet tisztítottak meg. A belső utakat a temető és épületei megálmodója, Borsos József építész, városi főmérnök iránymutatásai szerint alakították ki: „Az erdei temetőhöz pedig, már csak a faállomány védelme szempontjából is jobban megfelel a kanyargós, természethez simuló /.../útvezetés /.../”.

 Az országút felől, a volt legelőn 600 m hosszú erdőszélt képeztek ki. A temető Kassai úti bejáratától a ravatalozóig vezető belső főútra fasorokat, mellette 2–2 nagyobb csoportban kb. ezer db fenyőfát és mintegy 400 bokorrózsát ültettek. Fontos szempont volt a növények összehangolt színvilágának megteremtése, így pl. az aljnövényzetben nagy szerepet szántak az örökzöldeknek a szép téli temetőkép érdekében.

 A meglévő és ültetett növényekkel parkká változtatott erdei környezetbe helyezett ravatalozó és halotthamvasztó Borsos József tervező építész életművének talán legszebb alkotása. A magyaros népi stíluselemekkel és ünnepélyes színekkel díszes, komoly, megnyugtató hatású létesítmény az 1000 m2-es nyugodt vízfelület tükrében megduplázódva látszik.

 A tervező a debreceni mázas tégla és mázas fedőcserép gondosan megválasztott színeivel érte el az épület ünnepélyes megjelenését. Fokozza a különleges hatást a ravatalozó főhomlokzati árkádjának egyedenként eltérő formát mutató pillérsora.

A temető legelső művészi alkotásai

 Az erdei temetőkert átgondolt külső és belső díszei a köztemetői jellegre utalnak. A ravatalozó épület központi és szélső oromzatain a nagyszentmiklósi aranyleletből a bikafejes ivócsanak bronzból megformált másolatát helyezték el. (Az alakzat 1900-tól, Munkácsy Mihály ravatalának díszítése óta a nemzeti gyász jelképeként ismert.)

 A Köztemető legkorábbi képzőművészeti munkáira helyi vagy innen elszármazott alkotókkal szerződtek. A főépület magasföldszintjén, a keleti (1. sz.) ravatalozó freskóit és az üvegmozaikokat Haranghy Jenő, a középsőben (2. sz.) ifj. Kovács János, a nyugatiban (3. sz.) Holló László alkotta. Az északi (4. sz.) szertartási terem üvegablakai B. Kokass Klára munkái. A ravatalozó főhomlokzatán lévő árkádon látható sgraffitók Toroczkay Oszvald művei. Az üvegmozaikok kivitelezője Palka Sándor volt. Az épületek magyaros mintás asztalosmunkái a „Bessenyei és Weisz”, a „Piros és Szabó”, valamint a Nagy Lajos-féle műhelyekből kerültek ki, mint ahogy a díszes épületlakatos-munkák is debreceni mesterek, Szalkai László és Király Imre tehetségét dicsérik.

 A főkapuk közé felállított háromalakos Krisztus-szobormű Némethy László, a ravatalozó előtti tükörtó „Halas fiú” bronzszobra Nagy Sándor János alkotása.

Védett sírhelyek

 A ravatalozót környező területekben, 1932 áprilisában alakult ki a kétoldali 56 díszsírhely, ahol futórózsákkal oldották meg az elválasztást, háttérként tujákat ültetve. A főépületet övező ovális tér külső szélén, a burkolt úthoz kapcsolódóan 12 méter szélességben körbefutó pázsitsávot készítettek virágágyakkal, fenyő és örökzöld növényekkel. A sáv mögött a díszsírhelyek hátterét jobb és baloldalon virágzó díszcserjékkel, az északin fenyőkkel és kanadai nyárfákkal teremtették meg. A főbejárattól keletre nagyobb örökzöldes területet alakítottak ki tujákból, fenyőkből és e „kiváltságos táblában” 23 külön családi sírhelyet teremtettek.

 A megnyitás idejére szintén elkészült a ravatalozó épület alagsorában a halotthamvasztó is, de üzemszerű használatát – a főhatósági engedélyek késlekedése miatt – csak két évtized múlva, 1951-től kezdhették meg, és 1963-ban már egy új építésű hamvasztót helyeztek üzembe.

 Pár évtized múlva, a növekvő igények kiszolgálására, 1972-ben készült el a Szabó János és Boruzs Bernát építészek tervezte 3000 férőhelyes urnacsarnok. A kolumbárium színes üvegablakai Duray Tibor képzőművész alkotásai.

 A létesítmény teljes felújítása Rácz Zoltán építész tervezésében, 2007-ben valósult meg. Az épületegyüttes előtti térségben, Dobos Sára elképzelései szerint alakították ki a hamuszóró kegyhelyet a 2011-es átadásra.

 A köztemető ökumenikus kápolnáját Juhani Nagy János író-újságíró emlékére, szülei építtették fel. A 2011-ben felszentelt épület tervezője Gellér Ferenc építész volt.

 A Köztemető megnyitását követő fél év elteltével 780 felnőtt és 670 gyermek sírról vannak adatok. Az ősi felekezeti temetőből áthozottakkal együtt az összesített szám 1933 novemberéig 2305, 1934 júliusára 4407-re növekedett. A bezárt régi sírkertekben a 30 év kötelező nyugalmi idő után kezdődött meg a teljes felszámolás. Az ott nyugvók ismert hozzátartozói, érdekeltjei kiértesítését követően, részben egyedi áttemetéssel, nagyobb számban tömegsírba temetéssel kerültek a feltárt maradványok a Köztemetőbe.

 A korábban máshol elhantolt hírességeket, a közélet, a tudomány, a művészet kiemelkedő egyéniségei számára kijelölt díszparcellákban temették újra a város vezetősége vagy intézmények, szervezetek kezdeményezésére. Pl. a valamikori Kossuth utcai temető felszámolása során, 1961. október 19-én exhumálták Fazekas Mihályt, akit Diószegi Sámuellel együtt a Köztemető VI. ligetben helyeztek el, hantjaikra állítva, 1904-ben felavatott síremlékeiket.

 Így temették át a következő években Balogh Péter református püspököt, Erdélyi József, Csécsi Nagy Imre és Kovács Pál kollégiumi professzorokat. Szintén ekkortájt került végső nyughelyére Könyves Tóth Mihály, Budai Ézsaiás, Hegymegi Kiss Áron, Ercsei Dániel, Beregszászi Pál, Csányi Dániel, Komáromi Csipkés György is.

 A díszsírok védett parcelláiban az 1932-ben és utána elhunyt kiemelkedő személyek, a nemzet és Debrecen társadalmi-politikai életében, a tudományokban, a művészetben, a sportban, a közélet egyéb ágazataiban jelentős életutat bejártak gondozott sírjai sorakoznak. Az ott nyugvók között láthatók a város mindenkori vezetői mellett az oktatás, a kultúra, a vallás, a legkülönbözőbb művészeti ágak jeles képviselői, köztük a temetőt megálmodó Borsos József építész és Pohl Ferenc főkertész sírjai.

 Szintén védelemben részesülnek a művészi értékük miatt értékes síremlékek, közöttük a felszámolt temetőkből áttelepített művek is, mint pl. a Sesztina- és a Svetits-síremlékek.

Háborús kegyeleti sírok

A sírkertben a második világháború kezdetétől vannak egymáshoz rendezett katonasírok. 1941-ben 12, 1942-ben 48 olyan magyar katonáról tudunk, akiket a XIV/B. táblába, majd az év végétől és az 1943-ban további 62-t a XVI. táblába temettek. Az 1944-es légibombázások összesen 898 civil és katona áldozatát nagyrészt a Köztemető XV/3. Bombázottak sírkertje parcellába, sok áldozatot családi sírba helyeztek, illetve voltak, akiket elszállítottak Debrecenből. A városkörnyék birtoklásáért folyó ütközetekben elhunyt magyar katonákat szintén a Bombázottak sírkertje fogadta be. A szovjet csapatok győzelmét jelentő október 19-e után, az alig azonosítható magyar hősök csak egy része került ide, néhányukat az ingyenes temetések, ma már nem létező XIX/1.,XIX/2., XIX/3. parcelláiban hantolták el.

 A köztereken vagy máshol ideiglenesen elföldelt magyar katonahősöket a XXII. számú Magyar hősök táblában helyezték végső nyugalomba. Ez fogadta be a Szovjetunióból hazaérkezett hadifoglyok közül azt a 322 főt is, akik 1945. január 4. és 1949. január 9. között haltak meg Debrecen valamely segélyhelyén vagy kórházában.

 További 62 magyar és 142 német hadifogoly katonát – ismeretlen okból – a XVI/A. szovjet katonai tömegsír táblájába temettek, de kerültek a XV/3. Bombázottak sírkertjébe német katonák, sőt 1945-ben 28 német hadifogoly is. (Őket és más sírokban nyugvó németeket, 1997-ben a budaörsi német-magyar katonai temetőbe szállították át.)

 A világháború 31 román katonahősét a IX. parcellában, címeres síremlékkel jelzett tömegsír rejti, és temettek román katonát a – ma már nem létező – XIX/2. és XIX/4. táblákba és a XVI/A. szovjet táblába is. A nemzetközi katonatemető jelzővel méltán felruházható debreceni Köztemetőben négy ország hadserege, közöttük legnagyobb számban a szovjet Vörös Hadsereg hősei nyugszanak. A város környékén megvívott harcok következtében és más okok miatt elhaltak közül 1358 szovjet katonát temettek ide egyéni- és tömegsírokba.

 A XVI/A. számú szovjet parcellát az a hatalmas obeliszk jelzi, amelyet az 1960-as években, Debrecen főteréről, az alatta nyugvó 22 katona maradványaival együtt szállítottak ki a Köztemetőbe. Sírkertjük emléktábláin sok ezer szovjet katonahős neve olvasható, közöttük a debreceni kórházak ápolószemélyzetének meghalt női tagjaira, sőt néhány elhunyt gyermekre emlékező sorok is.

 Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlési rendeletben határozza meg a köztemető védett sírjait. Védettek a NÖRI (Nemzeti Örökség Intézete) debreceni köztemetői nemzeti sírhelyei, a polgármester által adományozható díszsírhelyek és a közéleti sírhelyek, továbbá a Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága döntése szerint a nevezetes személyek/sírok sírhelyei, és ezeken túl a háborús parcellákban, illetve a temető teljes területén elszórtan található ún. hadisírok.

Debrecen, 2021.
https://debrecenikoztemeto.erda.hu